Hatalmas esése után, kedvenc versenyének helyszínén tér vissza Ollé Sasa. A Veszprém ralin egyelőre újra az autóval és a sebességgel barátkozik, egyetlen célja csupán a verseny befejezése. Számára az igazi kuriózumot most az jelenti, hogy a Skodás csapatok összefogásának köszönheti indulását!

Ollé Sasa- Tóth Zsolt: „Csupán egy nappal a verseny előtt derült ki, hogy rajthoz tudunk állni, és mehetünk egy rövid teszten is. Nagyon örülünk, hogy az autónk elkészült, teljesen újjá lett építve, ismét egy új kocsival mehetünk, azonban hozzá kell tennem, hogy az előzővel sem mentünk túl sokat. Semmilyen elvárás nincs a csapattal szemben, csupán annyi, hogy teljesítsük a kiírt távot és meglássuk a célt. Sajnos nem tudtunk beállításokat tesztelni, kaptunk egyet, ezzel fogunk menni. Igazából ez a futam arról fog szólni, hogy szeretném megköszönni azoknak az embereknek a segítségét, akik reggeltől-estig dolgoztak az autómon, alkatrészekért rohangáltak, szereltek. A rali régi fénye parázslott újra, hiszen több csapatnak tartozom köszönettel a segítségükért, különösen a Tagai Racing Teamnek, Puskádiéknak, Bacigál Igoréknak és a Korda Racing Teamnek. Nagyon hálás vagyok a csapatomnak is, akik már sokadik alkalommal bizonyították, hogy szinte a lehetetlenre is képesek, Roland, Peti, Szabi, Tibi és a többiek. Különösen jó érzés, hogy a rali régi varázsa tért vissza, a Skodások összefogtak, hogy segítsenek nekünk, mert nagyon sok olyan alkatrész volt, amit megrendeltünk, azonban nem érkezett meg időben. Egyszóval összelegóztuk az autót, mindenkitől kaptunk valamit, ha valaki kint járt a gyárban hozott alkatrészt, ha a mi csapatunk volt kint, mi hoztunk a többieknek.

Az esés óta most ülök újra autóba, hiszen a fehérvári kaland nem számított komoly küzdelemnek, így azóta is bennem van a bukás. Valójában nem kívánom a nagy sebességet, hogy 200 km/h-val repkedjek a fák között.

Nem beszélve arról, hogy nagyon komoly mezőny lesz, a huszonöt R5-ös autó mellett ott vannak a Mitsubishik, ha a top10-ben leszünk, annak már örülni fogunk. Tudom, hogy mindenki azt várja, hogy jól menjünk, mert a Veszprém Rallye-n nagyon jól szoktam 

Laroco Sport Website, by Umbrille