Bölcsföldi

Mészáros Zsolti és Bölcsföldi Dénes rajong a Székesfehérvár Rallye-ért, de a BMW-jük idén nem kedvelte a fehérvári szakaszokat, lépten-nyomon keresztbe tett a legénységének. Zsoltiék a harmadik szakasz feléig bírtak a rakoncátlankodó bajor vassal, kiálltak, de már meg is kezdték a felkészülést, hiszen nekik már a hazai versenyük, a Baranya Kupa következik, és otthon - a BMW-jük akaratától függetlenül - mindenképpen a célban szeretnének ünnepelni. Bölcsföldi Dénessel beszélgettünk.   

Mivel telt az idei versenyévetek, hol mentetek legutóbb és hogyan készültetek a Székesfehérvár Rallye-ra?

A Székesfehérvár Rallye-t megelőző héten Zsolti részt vett Bakonyán, egy MARB futamon, ahol én nem tudtam ott lenni. Rossz dolgom nem volt nekem sem, mivel lakodalomba voltunk hivatalosak, de a versenyt ki kellett hagynom. Egy beugrós navigátorral tesztelgették, próbálgatták a kocsit és jól is tették, mert szervóproblémák jelentkeztek a MARB-os futam során. Ezután vásároltunk a BMW-nkbe egy vadonatúj szervószivattyút, amit beszereltünk, de előrébb, mint később kiderült nem voltunk ezzel sem. Mindössze két és fél gyorsaságit bírt ki, utána a kormány be, mi pedig kiálltunk.

Valóban rövidre sikerült a fehérvári futamotok. Milyen volt, amíg jó volt?

Voltak jó pillanatok, de akadt gondunk többször is. Már az első etapon meggyűlt a bajunk az autóval, mert elment a töltés. Szereltünk az út szélén pár percet, de majdnem kikéstük az időnket a gyorsasági rajtjából. Egyetlen perccel értünk oda hamarabb az időellenőrző állomásra. A generátor tartócsavarja tört el, elfordult a generátor, és leesett a testelő szál. Ezt kellett használhatóvá tennünk. Kincsesbánya tetszett Zsoltinak, de Csákberény a nagy kedvenc, főleg ebben a formában, miután a rosszabb állapotú részeit újra aszfaltozták. Mi déliek vagyunk, el vagyunk látva rendesen a Mecsekben kitűnő pályákkal, de egyszerűen imádjuk a Székesfehérvár környéki gyorsaságikat. Ám most nem hoztak szerencsét, mert az oroszlányi szakasz közepén megismétlődött az, ami az egy héttel korábbi, a bakonyai futamon történt. Teljesen megszűnt a szervó létezni. Zsolti alig bírta tekerni a kormányt, majdnem be is estünk emiatt. Ezután utolértek Zagyva Lajosék, el kellett őket engedni, egy előttünk beesett autónál pedig meg kellett állnunk. Legurultunk a szakasz céljáig. Gyorsszerviz gyanánt levágtuk egy bicskával az ékszíjat, a tárcsáról, mert az már majdnem kigyulladt, erősen füstölt. Innen a szervizbe vettük az irányt, mondjuk amúgy is oda vitt volna az utunk. A szervizben nem volt tartalék alkatrészünk és szerezni sem tudtunk, úgyhogy ki kellett állnunk féltávnál. Inkább nem mentünk ki még egy szervó nélküli körre. Kalandos, izgalmas, ám sajnos túl rövid verseny volt ez nekünk. Egyetlen dologgal nem voltunk kibékülve: a szűkre szabott időkkel, ami a pályabejárást és magát a versenyt is jellemezte. Egyszerűen nem volt idő semmire, és még azt a keveset is meg-meg kellett osztani a kötelező procedúrák miatt.

A következő versenyre sikerül szerinted új, és legfőképpen jó szervószivattyút szereznetek?

Rajta vagyunk az ügyön, reménykedünk benne, hogy valóban megbízhatót találunk. Időnk az szerencsére van rá, mert a Veszprém Rallye-n nem indulunk, nem visszük rá a murvára a kocsinkat, a hazai versenyünkig, a Baranya Kupáig pedig van még másfél hónapunk. Addigra biztosan megoldódik ez a dolog.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Kiemelt támogatónk

Laroco Sport Website, by Umbrille