A Csomós Miklós és Nagy Attila élete második futamgyőzelmét szerezte, ami várakozásainkon felüli teljesítmény volt, hiszen mindez murván sikerült. A skodás kettősnek most minden összejött a gumiválasztást is jól eltalálták és a technika is bírta a kihívásokat. Ezzel a győzelemmel bejelentkeztek a bajnoki cím várományosai közé. Őket a műszaki hibával bajlódó Turánék, majd Klauszék követték.

Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5): „Nagyon jó időket autóztunk, jó tempót diktáltunk, nagyon sajnáljuk a Hadik Bandiékat nem így szerettük volna megnyerni a power stage-et, illetve a második napot. A győzelem azt gondolom úgy is meg lett volna, ha ő célba ér, de így nagyon sok pontot gyűjtöttünk. Mindkét nap nagyon jól mentük, klasszul eltaláltuk a gumiválasztást, magabiztosak és precízek voltunk és az autó is hibátlanul bírta a kihívást. Nagyon megszerettük a murvát, várakozásainkon felül volt ez a teljesítmény!”

Turán Frigyes, Bagaméri László (VW Polo R5): „Nagyon jól éreztük magunkat, nehéz verseny volt, amit azt gondolom magunknak nehezítettünk meg. A vezető helyen volt egy műszaki hibánk, ami miatt megforogtunk és sok időt veszítettünk. A mai napra megpróbáltuk összeszedni magunkat, sikerült itt vagyunk a célban, sok pontot szereztünk és feljebb tudtunk lépni a bajnokságban!”

Klausz Kristóf, Csányi Botond (Skoda Fabia Rallye2 Evo): „Jó és változatos verseny volt, ahol változatos körülményekkel kellett szembe néznünk. Sajnos a saras, nedves részek annyira nem feküdtek nekünk a beállításokat tekintve nem jó úton haladtunk, ami látszott az eredményeinken. Alapvetően pozitív vagyok, a tempókon szeretnénk még javítani, de örülök, hogy itt vagyunk a célban.”

Osváth Péter, Papp Tamás (Skoda Fabia Rally2 Evo): „Jó verseny volt, számunkra ez mindig a csúcsok csúcsa! Igazából ennyi év után is hihetetlen, hogy milyen tempó mellett, hogyan fordul el az autó.”

Ollé Sasa, Ollé Rebeka (Skoda Fabia R5): „Nagyon vártuk ezt a versenyt, új gondoltam megfelelő beállításokkal érkeztünk, de mégis kellett sokszor állítanunk verseny közben is, ez tette kaotikussá az időeredményeinket, volt hogy nagyon jó időt autóztunk, de előfordult, hogy lecsúsztunk a nyolcadik helyre. Összességében jó volt, hiszen az első ötbe vártuk magunkat, ami ezzel a hat éves autóval nem rossz eredmény.”

 

Székesfehérvár-Veszprém Rallye, ideiglenes végeredmény:

1. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia R5)                                1:24:54.0

2. Turán Frigyes, Bagaméri László (VW Polo R5)                                +1:21.5

3. Klausz Kristóf, Csányi Botond               (Skoda Fabia Rallye2 Evo)            +1:45.7

4. Osváth Péter, Papp Tamás (Skoda Fabia Rally2 Evo)                  +1:59.5

5. Ollé Sasa, Ollé Rebeka (Skoda Fabia R5)                                         +2:12.3

6. Bodolai László, Deák Attila (Ford Fiesta R5 MKII)                         +2:31.0

Laroco Sport Website, by Umbrille