Az Országos Rallye Bajnokság egyetlen murvás futamához, a Veszprém Rallye-hoz érkeztünk, ami a versenynaptár negyedik viadala. A közkedvelt futamon ismét olyan többszörös bajnokok szerepelnek az indulók között, mint Benik Balázs vagy Bútor Róbert, akik népes szurkolótáborokat mozgatnak meg.

A bajnokság élén három verseny után 111 ponttal a Vincze-Bacigál kettős áll az élen.  A szoros bajnoki tabella miatt volt fontos a kvalifikációs gyorsasági szakaszt a legjobban teljesíteni, hiszen az a páros választhatott utoljára rajtpozíciót. A megmérettetést a Turán-Bagaméri páros nyerte, ezért a rajthely-választáson ez a kettős dönthette el utoljára hányadikként szeretne nekivágni a kilenc gyorsasági szakaszból álló versenynek. Turánék így tizenötödikként rajtolnak vasárnap reggel, míg a bajnokság élén álló Vinczéék a tizenkettedik helyről indulhatnak.

A vasárnapi első futam reggel fél 9-kor kezdődik a kislődi 13,3 kilométeres szakaszon.

Laroco Sport Website, by Umbrille