Immár negyed évszázada ad otthont Veszprém és környéke az Országos Rallye Bajnokság egyik murvás futamának. Ez a nyári verseny nem tartozik a könnyen teljesíthető viadalok közé, azonban rendhagyó adottságaival igen sok versenyzőt vonz. A jubileumi futamra az ORB/ORC-ben 62 páros, míg a Rallye2-ben 26 kettős adta le nevezését.

A versenyen a rajtsorrend egy kvalifikációs gyorsasági szakaszon dőlt el. Ezt a megmérettetést a bajnoki tabella élén álló Turán-Bagaméri páros nyerte, ezért a mai rajthely-választáson először ez a kettős dönthette el, hányadikként szeretne nekivágni a nyolc gyorsasági szakaszból álló versenynek. Turánék így tizenharmadikként rajtolnak szombat délután.

A mezőnyben olyan nagy nevek is szerepelnek, mint az Európa-bajnokságban kiválóan szereplő Herczig Norbert és Ferencz Ramón, akik csak ezen a magyar futamon indulnak az idei évben. Itt van Bútor Róbert, a korábban visszavonult, többszörös magyar bajnok versenyző is.

A szombati első futam délután négy órakor kezdődik a Márkó-Jutaspuszta 21,1 kilométeres szakaszán, és itt is folytatódik este hatkor a második gyorsaságival.

Kiemelt támogatónk

Laroco Sport Website, by Umbrille