Klausz Kristóf idén már a „nagyok” között száguld, nem is akárhogyan: összetettben a negyedik helyen áll az ifjú pilóta. A škodás versenyző nagyon várja a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-t, mint mondja, nagyon szereti a murvát, bízik benne, hogy dobogóra állhat a következő bajnoki futamon!

Négy futamon vagyunk túl, összetettben a negyedik helyen álltok, gondolom jó ránézni a tabellára. Mennyire vagy elégedett az eddigi szerepésetekkel?

Elégedettek lehetünk, elég stabil teljesítményt tudtunk eddig nyújtani. Folyamatosan ott tudtunk lenni az első ötben, kivétel ez alól a boldogkői futam, de ott is hatodikak tudtunk lenni, és azért a mezőny ott kibővült még egy olyan versenyzővel, aki világbajnoki szintet képvisel, és a papírforma szerint is elénk volt várható. Stabilan versenyzünk, és a részeredmények is egyre biztatóbbak, folyamatosan tudunk gyorsulni. Bízom benne, hogy a Škodával a murván is fel tudjuk venni a versenyt a Forddal, sőt, esetleg überelni!

Mennyire sikerült összebarátkozni a Fabiával?

Versenyről versenyre egyre jobb a helyzet! Szerintem ezeknél az autóknál a legfontosabb beállítása maga a pilóta, ezt úgy értem, hogy egy versenyző mennyire ismeri az adott autót. Amikor beállításokról beszélünk, akkor is a legfontosabb feladat a saját komfortérzetem megtalálása. Beállítás és beállítás között van nyilván különbség hajtásban, tapadásban, stb., de a legfontosabb az, egy teszt alkalmával is, hogy én érezzem jól magam az autóban, és úgy tudjam nyomni a gázt, ahogy kell.

De akkor jól érzed magad az autóban…

Igen! Ahogy a kilométerek gyűlnek, ahogy tudjuk finomra hangolni a beállításokat, úgy lesz egyre jobb. Most már eljutottunk egy olyan szintre, ahol elkezdhetjük bátrabban nyomni. A murván még egy kicsit kevés a tapasztalatunk a Škodával, de bízom benne, hogy az első tesztek alkalmával megváltozik.

Mennyire szereted a murvát? Sokan azt mondják, az igazi rali az maga a murva. Te mennyire osztod ezt a véleményt?

Egyetértek! Ha visszatekintünk egy kicsit, és kielemezzük a felvételeket, akkor az látszik, hogy néha túlságosan is élvezzük a murvát. Ez pedig kifejezetten látványos, és nem utolsósorban gyors is. Bízom benne, hogy tudunk pontosabban, kisimultabban versenyezni, és ez eredményekben is meglátszódik majd!

Mennyire szereteted azokat a pályákat, amelyek a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-n várnak majd rátok?

Nagyon! A lőtereket is kifejezetten szeretem, és persze a Nagylőtér eszi az autót, szoktam rajta szívni is a fogam, de az élmény sokszor kárpótol ezért. A hegyes gyorsasági szakasz, ami idén lesz, az akár egy világbajnokságon is megállná a helyét! Nagyon hasonlít egy lett, vagy észt verseny gyorsaságijára, jellegre megadja azt a kihívást. Minél nagyobb a tempó a murván, én annál jobban élvezem! Mentünk párszor Lettországban, és az elején ugyan nagyon kikaptunk a helyi versenyzőktől, de sokat tanultunk. Remélem tudjuk ezt kamatoztatni!

Optimistának tűnsz! Mivel lennél elégedett a céldobogón?

Mindenképpen szeretnénk a dobogóra felállni! Tudjuk, hogy a rali az egy olyan sportág, amelyben akár körről körre megváltozhatnak a körülmények, és egy rossz gumiválasztás, vagy egy rosszabb szakaszeredmény is fel tudja borítani a végső sorrendet. Ha minden optimális lesz, és nem küzdünk majd komolyabb problémával, akkor szeretnénk ott lenni az első háromban! De megmondom őszintén, a futamgyőzelmet sem tartom elképzelhetetlennek!

A „nagyok” mennyire fogadtak el? Mennyire vesznek komolyan?

Szerintem nem eléggé. Bízom benne, hogy be tudunk robbanni az idén, és akár a surranópályán nyerni!

Laroco Sport Website, by Umbrille