A harmadik, várpalotai gyorsasági szakaszt is Bútorék húzták be a legjobban, 5:46 perc alatt értek a 11,2 kilométer végére. A második legjobb időt a Balogh János-Holczer Dániel kettős futotta, utánuk az Ollé Sándor-Tóth Zsolt duó következett. BenikékTuránék és Hadikék követték őket.

 

Benik Balázs, Bunkoczi László (Skoda Fabia R5): „Elsőként rajtoltunk, ezért folyamatosan takarítottuk a pályát és a kislőtéren egyet hibáztunk is, amikor nekimentünk egy falnak. Gyakorlatilag bizonytalanul mentünk, így az első kör nem volt túl sikeres. Remélem a második kör kicsit jobb lesz!”

Bútor Róbert, Tagai Róbert (Skoda Fabia R5): „Nagyon élvezzük, gördülékenyen megy minden, nincs feszülés, nincs semmi túlizgulva, hanem csak megyünk egy jó húzós tempót. Nagyon jó az autó, most nem ő visz engem, hanem végre én vezetem őt. Eddig nem voltak meg az igazán jó beállítások, most pedig érezhető a különbség, nagyon boldog vagyok!”             

Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5): „„Alapvetően minden rendben van három gyorsasági után, egy-két helyen óvatos voltam, egy-két helyen elrontottam, de a többi az rendben volt. Az első gyorson az elején nagyon megállt a por sok kanyarban, az zavart egy picit.”

Turán Frigyes, Bagaméri László (Ford Fiesta R5): „Alapvetően jó, Kislőd elejét egy kicsit elóvatoskodtuk. Úgy érzem, nincs minden rendben az autóval, gyakran nyitogatja a Popov-szelepet. Ha a bajnokságot nézzük nem rossz a helyzet, fogunk tudni még gyorsulni. Balogh Jani, Andris és én nagyon közel vagyunk egymáshoz.”

Ollé Sándor, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5): „Nagyon rossz takarítani, ráadásul Balázs után is a nagy porban megyünk. Éppen ezért egy kereszteződésben nem láttam, hogy hol kell befordulni és túlengedtem. A másik két gyors egészen jó, de a folytatásban kiegyenlítettebbek lesznek az erőviszonyok. Ide azonban sokkal jobb lett volna a rövid végáttétel, amit Székesfehérvár után kivettünk. Nagyon jók a pályák, nagyon szeretjük.”

Kovács Antal, Istovics Gergely (Ford Fiesta R5): „Sajnos  legrosszabb helyen vagyunk még nagyon csúszik a pálya, de már nagy porban megyünk. Az első két szakasz szinte értékelhetetlen, valami le van szakadva az előttünk rajtoló autójáról, és nagyon húzza a porfelhőt. Próbálunk a folytatásban gyorsulni, mert katasztrofálisan állunk.”

Lencse Zoltán, Dr. Kovács Annamária (Ford Fiesta R5): „Nem vágott gumival mentünk, ezért nézzük, hogy a következő körre egy gyorssal több lesz. Jobb a vágott gumi, de az utolsó gyorsra a kövekre nem lenne baj, ha maradna belőle. Az első gyorson fújt a szél, de a fák között maradt a por, de ez ilyen, a murvás verseny. Ha több murvás verseny lenne, ott sem zavarna, itt sem zavart. Teljesen más beállítást használunk és még szokatlan nekem, gyorsról gyorsra javulunk, improvizálni kellett sokat. Nagyon hosszú a verseny még, nem szeretnénk, hogy bárki kiessen, de mi sem.”

Velenczei Ádám, Zsiros Gábor (Citroen C3 R5): „Először megyünk murván ezzel az autóval. Elóvatoskodtam egy-két részt, ez látszik az időkön, megpróbálom megnyomni a második kört. Két gyorson is beleálltam a fékbe, mert a por miatt nem lehetett látni semmit, remélem, elkezd fújni a szél. Az autó tökéletesen működik.”

Osváth Péter, Papp Tamás (Skoda Fabia R5): „A várpalotai szakasz már régen volt a programban. Mitsubishis felvételeket nézegettem róla, de ez az autó azért másként megy. Ezen a szakaszon a tréningen máshol voltak a gumik, emiatt többször befékeztem. Az első két gyors nem sikerült rosszul, de a várpalotai így nem volt jó. Egyébként nagyon szeretem ezt a pályát, van ugrató, tempós kanyar, csak defektveszélyes.”

Laroco Sport Website, by Umbrille